Edzések

Edzéseinket a II. kerületi MESE Strandröplabda Központban (II: Vadaskerti út 1-3.) tartjuk, minden nap, délután 15.00 órától este 21.00-ig.

8-10 éves kortól várjuk az érdeklődőket, egészen felnőtt korig.

Az új jelentkezőknek szintfelmérő edzéseket tartunk, ennek alapján tudunk mindenkit beosztani kora és tudásszintje figyelembe vételével. Csoportjaink létszámánál igyekszünk a hatékonyságra figyelni, maximum 8-12 fő dolgozik egy csoportban edzésenként. A kezdők a sportág megismerése és az alapok elsajátítása után versenyeken indulhatnak, tudásszintnek megfelelő versenyeken veszünk részt egyesületileg illetve mi magunk is sok versenyt rendezünk, ahol szórakozás mellett fejlődhetnek a játékosok. Tavasszal és nyáron edzőtáborokat szervezünk a játékosainknak és külsős érdeklődő gyerekeknek.

Utánpótlás edzéseinket 4 pályán nemenként, korosztályonként és tudásszintenként kategorizálva tartjuk  minden hétköznap, télen-nyáron: 15.00, 16.30 és 18.00 órai kezdettel

Igény szerint felnőttek oktatását is vállaljuk. Kezdő és haladó szinten is tartunk edzéseket. Bejelentkezés nem szükséges, tetszőleges alkalommal is lehet járni:

kezdő:  hétfő, szerda 19.30-21.00

haladó 1. szint: kedd, csütörtök  19.30-21.00, szerda 18.00-19.30

haladó 2. szint:  kedd, csütörtök 19.30-21.00.

Egyéni edzéseken a sportolókkal saját kondicionális- és koordinációs edző foglalkozik, külön felmérés alapján készült edzéstervek szerint.

SZINTFELMÉRÉS : Előzetes egyeztetés alapján

További információ:

Gubik János vezetőedző:  +36 30 617 44 74

Bánki Nagy Ágnes sportigazgató: +36 20 971 19 15

vagy [email protected]